Izgágikusz és társai – kreatív nap a Pannonia Reformata Múzeumban Szabó-Nyulász Melindával

Szabó-Nyulász Melinda neve ismerősen csenghet, hisz az animációs rendező, illusztrátor, művészeti oktató már tartott nyáron tábort a Pannonia Reformata Múzeumban. Most az őszi szünetben visszatért egy napra, hogy az érdeklődő gyerekekkel az újragondolt tárgyak jegyében eltöltsön egy kreatív napot.

Tovább »
 Ímhol vagyok, édes Uram, Istenem – református énekek modern hangszerelésben

Az Invocatio Musicalis adott koncertet október 23-án a református Ótemplomban. A zenekar célja, hogy a tradicionális egyházzenét a fiatalokkal is megkedveltesse, a gyönyörű dallamú református egyházi népénekeket és zsoltárokat modern köntösben mutatták meg Pápán is.

Tovább »
 A kosárfonás PRaktikái

A Pannonia Reformata Múzeum kézműves foglalkozássorozatot indított PRaktika címmel. A tervek szerint havonta jelentkező program a hagyományos mesterségek, a természetes anyagok, az igényes kézműves technikák iránt érdeklődők számára jelenthet kiváló alkalmat a kikapcsolódásra, a tanulásra, a közösségi alkotásra. A sorozat első alkalmának Dávid Tamás kosárfonó mester volt a vendége.

Tovább »
Egy nyitott és vonzó múzeum, ahol mindenki otthonra lelhet

Családbarát Múzeum címet kapott a Pannonia Reformata Múzeum. A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei múzeuma az első egyházi fenntartású intézmény az országban, mely ezt a kitüntető címet viseli.

Tovább »
A teremtő módon újrafogalmazott világ

Huszti Kinga, Ricarda Assman, Kovács Gabriella, Székely Annamária, Votin Dóra, Zoltai Bea. Hat művész, akik először, de reméljük, hogy nem utoljára állítanak ki a Pannonia Reformata Múzeumban.

Tovább »
Lélektől lélekig - Rákász Gergely koncertje

Rákász Gergely már több mint két évtizede visszajár koncertezni városunkba, nagyon szereti a pápai közönséget. Az utóbbi években a református Ótemplom lett hangversenyeinek a helyszíne.

Tovább »
A három kántor koncertje

A Filharmónia Magyarország mindent megtesz azért, hogy a hangszerek királynőjét minél jobban megismertesse a nagyközönséggel. Ezt a célt szolgálja az Orgonák éjszakája program, melyhez idén a Pannonia Reformata Múzeum is csatlakozott az Ótemplomban tartott hangversennyel.

Tovább »
A szívünkhöz szorítottuk Beck Zolit és Grecsó Krisztiánt

Az író zenél, a zenész olvas. S persze beszélgetnek, mert barátok, olvasnak, mert írnak, zenélnek, mert vannak dalaik. Ezeket hallhatta a pápai közönség, egy különleges környezetben, egy különleges esten, melyet a helyi gyülekezet szervezett a Dunántúli Református Egyházkerület támogatásával a Pannonia Reformata Múzeum udvarán.

Tovább »
Több mint 600 mosolygó látogató

Aki ott járt, megtapasztalta, hogy az idei Múzeumok éjszakája több szempontból is különleges volt a Pannonia Reformata Múzeumban. Az immár tizenkilencedik alkalommal megszervezett országos esemény idei címe Fordulópont, a pandémia utáni újranyitás jegyében rendezte ezt a református kiállítóhely is.

Tovább »
A közös munka látványos gyümölcse

A Pannonia Reformata Múzeum minden alkalmat megragad, hogy közös projektben dolgozzon a református gimnázium diákjaival. Legutóbb az egyiptomi tárlat gazdagodott négy kanópuszedénnyel, amik művészetis növendékek keze munkáját dicsérik.

Tovább »