Mit jelképez az adventi koszorú?

Az adventi koszorú nem egy egyszerű dísz az asztalon, sokkal több annál - ezt mutatták meg a Pannonia Reformata Múzeum munkatársai a novemberi PRaktika-foglalkozás résztvevőinek. Az érdeklődők nem csupán adventi koszorút készíthettek, de a szimbólumokkal is ismerkedtek.

Az adventi koszorú első gyertyáját idén november 27-én kell meggyújtanunk, ezen a napon veszi kezdetét az advent, vagyis az Úr eljövetelére való várakozás. Ezen a vasárnapon kezdődik meg a karácsonyra való készülődés, tágabb értelemben pedig az egész karácsonyi ünnepkör, mely advent első vasárnapjától egészen vízkeresztig tart. Az adventi koszorú ezen gyönyörű, várakozással teli időszak  legszebb szimbóluma, mely ma szinte minden otthonban megtalálható.  Ez adta az ötletet a Pannonia Reformata Múzeum PRaktika sorozatának novemberi alkalmához. Halászné Kapcsándi Szilviát a legtöbben a múzeum vezetőjeként ismerik, most azonban egy másik oldaláról mutatkozott be: virágkötőként apró fortélyokkal, hasznos tanácsokkal segítette a résztvevőket.

Halászné Kapcsándi Szilvia elmondta, hogy  az első adventi koszorú Johann Wichern evangélikus lelkész nevéhez köthető, aki az általa alapított gyermekotthonban készítette el először a várakozás szép szimbólumát. Ő 1839-ben egy örökzöldekkel díszített szekérkerékre 24 gyertyát rakott, s minden nap eggyel többet gyújtott meg a karácsonyhoz közeledve. 20 piros gyertya jelezte a hétköznapokat, négy fehér pedig az adventi vasárnapokat. A Pannonia Reformata Múzeumban is van egy ezt szimbolizáló adventi koszorú, mely a várakozás időszakában helyet kap az udvarban. Szilvia az adventi koszorú szimbolikájáról is beszélt, mint mondta, a koszorú maga Isten átölelő szeretetére utal, a gyertyák a fényt, a várakozást, Jézus megszületését szimbolizálják, az örökzöldek pedig a reményt, az élet körforgását jelképezik.

A koszorúk díszítéséhez nagyon sok örökzöldet használtak a résztvevők, tuja-, fenyő-, bukszuság is volt az asztalokon. A gyertyák mellé kerültek a természetes anyagú díszek, tobozok, termések. Aki szerette volna, szalaggal is dekorálhatta az adventi koszorúját. A résztvevők nagyon ügyesek és lelkesek voltak, először a várakozás, az izgalom zsivaja töltötte meg a termet, aztán egyre csendesebben és elmélyültebben dolgoztak a szorgos kezű PRaktika-vendégek.Gyönyörű, ízléses, egyedi adventi koszorúk készültek az alkalmon.

Képgaléria: https://www.pannoniareformata.hu/hirek/archiv-kepgaleriak/talalkozasok/Mit-jelkepez-az-adventi-koszoru---172

Horváth Andrea

gyűjteményi tudósító