Kántus, a reformátusok ikonikus kórusa

A Kollégiumi Kántus a Debreceni Református Kollégiumban jött létre 1739-ben; így ők Magyarország legrégebb óta folyamatosan működő kórusa. Az Ótemplomban a Musica Pannonica Reformata elnevezésű hangversenysorozat vendégeként adtak feledhetetlen koncertet.

 

A közönséget és a kórust Halászné Kapcsándi Szilvia, a Pannonia Reformata Múzeum vezetője köszöntötte, majd Köntös László gyűjteményi igazgató mondta el gondolatait, aki maga is énekelt egykor a Debreceni Kollégiumi Kántusban. - Minden közösségnek megvannak az ikonikus helyei,  így például a katolikusok számára Pannonhalma. De vannak a kálvinisták számára is ikonikus nevek: ha azt mondom, Debrecen, megmozdul az egész reformátusság. Ha azt mondom, Kántus, évszázadok zengenek. Ha azt mondom, Pápa, számomra megszólal az egész dunántúli reformátusság – mondta Köntös László, majd hozzátette, a koncertben ez a három ikonikus szál összeér. - Számomra ez a koncert kultúrtörténetei esemény, hogy az ikonikus Kántust itt köszönthetjük az Ótemplomban, a pápai reformátusság kultuszhelyén. Maradjunk meg a hagyományainkban, ez tart meg bennünket A Kántus engem ebben erősít meg – hangsúlyozta.

Arany János 1970 óta énekel a Kántusban, hét évvel ezelőtt lett a Tiszántúli Református Egyházkerület zenei igazgatója, egy ideig Berkesi Sándorral irányította a vegyeskart, két éve pedig már egyedül vezeti a kórust. Elmesélte, hogy a kórus története a súlyos debreceni pestisjárványhoz kapcsolható: nagyon sok halottja volt a városnak, s a debreceni kollégium egyik tanára növendékeiből énekes kvartettet alakított, hogy segítségére legyen a túlterhelt lelkészeknek a növekvő számú temetés méltó ellátásában. Az együttes fönnmaradt és a kollégiumi diák-köztársaságok hagyományainak szellemében tovább működött. Tagságát ma is főként a debreceni kollégium iskoláinak hallgatói és intézményeinek képviselői alkotják.

A pápai koncert repertoárjában a 42. genfi zsoltár több feldolgozása, Liszt Ferenc Via crucis-a és Williams 100. zsoltára szerepelt

Képgaléria: https://www.pannoniareformata.hu/hirek/archiv-kepgaleriak/elo-koncertek/-Kantus--a-reformatusok-ikonikus-korusa-170

Horváth Andrea

gyűjteményi tudósító