Cirkusz boldog embereknek

A Pannonia Reformata Múzeumban mutatta be legújabb kötetét Csukárdi Sándor. A Cirkusz boldog embereknek című novellagyűjtemény írásai a szerző útkeresését, a nehéz helyzetekre adott válaszait mutatják be.

Csukárdi Sándornak ez a negyedik kötete. Két gyerekeknek szóló könyve van és két novellagyűjteménye. A szerző, ahogy Pápán és nagyon sok helyütt ismerik: Sanyó, színházi ember, az írással komolyabban öt éve foglalkozik. Mivel társulata, a Szó és Kép Színpad nagyon sok gyerekdarabot játszik, érthető, hogy a mesék világában ismerősen mozog. Ám novellái kicsit mások.

- Az első novelláskötetemben, a Születni a Facebookon-ban az elidegenedéssel, az értékválsággal foglalkoztam, humorosabb formában, kérdéseket felvetve. A mostani kötet pedig segítség az útkeresőknek, válasz a feltett kérdésekre – nehéz helyzetben csak a hit nyújthat kapaszkodót. Ezért is szerettem volna, hogy a Pannonia Reformata Múzeum adjon otthont a könyvbemutatónak – mondta a szerző.

Az írások némelyike társadalomkritikát is megfogalmaz, figyelmeztet, utat mutat, de mindezt nem direkt módon, hanem szimbolikusan teszi. Az olvasó ízlelgeti a sorokat, gondolkodik, megéli az érdekes vagy épp hétköznapi helyzeteket, aztán dönt, hite szerint.

Tizenhat novella, pontosabban egy monológ és tizenöt novella olvasható a kötetben. A könyvbemutatón ezek közül elhangzott a címadó írás, amit a szerző megtanult, így a hozzáadott színészi játéka is gazdagította a mondanivalót. Rózsás Ancsa a Lapot húzni Darwinra, Balogh Adrienn és Janus Norbert a Kati, ugye?, Rózsás Hajnalka pedig A kovács megkísértése című novellát olvasta fel, mely sokak szemébe csalt könnyet. Győry Zoltán és Miklós Csongor a zenei aláfestésért kaptak nagy tapsot. A szerzővel Horváth Andrea beszélgetett.

Képgaléria: https://www.pannoniareformata.hu/hirek/archiv-kepgaleriak/elo-muzeum/Cirkusz-boldog-embereknek-161

 

Horváth Andrea

gyűjteményi tudósító