Örüljetek!

Idén március 6-án lesz hamvazószerda, a Húsvét vasárnapjától visszaszámolt negyvenedik hétköznap, ez a nagyböjt kezdete.

A böjt a befelé fordulás, a lelki elmélyülés időszaka, ezt segítik a Pápai Református Egyházközség által szervezett hitmélyítő alkalmak március 4-én, 5-én, 6-án. Ezek helyszíne a Pannonia Reformata Múzeum udvarán található Ótemplom, a mindhárom napon 17.30-kor kezdődő böjti készülődésre szeretettel hívnak és várnak mindenkit.

Az alkalmak igehirdetője Hajdú Zoltán Levente, a Szóládi Református Egyházközség lelkipásztora lesz. Örüljetek az Úrban mindenkor!" (Fil 4, 4) ezt választotta a sorozat alapigéjéül. Rögtön az első délutánon arról szól majd, hogy mi jelent örömöt a mai ember számára, látszik-e ez életünkben, felismerjük-e, de arról is, hogy a keresztyén ember fontos ismérve kellene hogy legyen a belülről fakadó derű. Kedden megjelenik a gondolatok sorában, hogy a fogyasztói szemlélet, az elidegenedés a gyülekezetekre is jellemző, sokan csupán feltöltődést várnak az istentiszteletektől, s nem élik meg az  összetartozást. Pedig a hívő ember csak embertársában találhatja meg valódi önmagát, csak a közösségben tapasztalhatja meg igazán Isten jelenlétét. A szerda záróalkalom egy reményteli jövőlépet vetít elénk. Ma sokan félnek és bizonytalanok, de ha célt találunk, a fizikai mindennapokon felülemelkedve a múlandón túlra tekintünk, akkor az tartást, reményt ad.

A böjti hitmélyítő alkalmak segítenek lelkiekben felkészülni az elkövetkező hetekre, segítenek közelebb kerülni az Úrhoz, közösségünkhöz és önmagunkhoz is. 

                                                                                                                                                  Horváth Andrea (gyűjteményi tudósító)