Zenés áhítat

Pápa adott otthont a Kárpát-medencei református intézmények tanévnyitójának. Ennek előestéjén az Ótemplomban tartottak zenés áhítatot.

 

Baráth Julianna szervezte a zenei alkalmat, melynek fellépői egykori és jelenlegi refis diákok voltak. Elsőként Parola Csaba karnagy vezetésével a Parlando énekegyüttes lepte meg rendkívüli koncerttel a közönséget. Műsorukban kortárs feldolgozások és Kodály-kórumű is szerepelt. A karnagy elmondta, sokat próbáltak az alkalomra, de megért, hisz a jelenlevők vastapssal köszönték meg a gimnázium leánykarának az előadást.

Ezt követően Holb Enikő ült zongorához. Refis növendékként  is rendkívül színvonalas előadásokkal szerepelt, ezúttal is átszellemülten közvetítette az általa választott darabokat. Enikő a Győri Richter Zeneművészeti Szakgimnázium szakképzős másodéves diákja. Nyáron részt vett több mesterkurzuson, ebben a tanévben felvételizik zongora szakra. A tavalyi évben kitűnő eredményt ért el a tanulmányaiban, ezért oklevélben részesült. A koncerten F. Liszt sonetto 123 del Petrarca és S. Rachmaninoff G-moll etud-Tableaux című műveket játszotta.

Az est hátralevő részében Rácz Illés, a Magyar Állami Operaház címzetes magánénekese, a Honvéd Férfikar művésze lépett fel, őt Thiago Bertoldi kísérte zongorán. Operaáriák, de könnyedebb operettdallamok is szerepeltek a repertoárjában.

Rácz Illés a református gimnázium tanulója volt, eleinte a gitár varázsolta el, tagja volt egy diák rockbandának is, s aztán tanára, Csizmadia Márta bátorítására elkezdett énekléssel foglalkozni. Horváthné Eisenbeck Ágota volt az énektanára, majd érettségi után felvételt nyert a budapesti Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolába. A konzervatórium után a Liszt Ferenc Zeneművészeti  Egyetem magánének BA szakát végezte el, majd felvételt nyert a Magyar Állami Operaház újrainduló Erkel kórusába. 2019 májusában csatlakozott a Honvéd Férfikarhoz. 

Mint mondta, egy kórustagnak felkészültebbnek kell lennie, mint egy szólistának, hisz ott számos műben és stílusban helyt kell állni, míg a szólista kevesebb darabra koncentrál. Ahogy ebből is kitűnik, a  kóruséneklés elkötelezettje, de természetesen helyt áll a szólista fellépéseken is.

Képgaléria: https://www.pannoniareformata.hu/hirek/archiv-kepgaleriak/elo-koncertek/Zenes-ahitat-az-Otemplomban-188

 

Horváth Andrea

gyűjteményi tudósító