Pápán járt „tulipános Kata”

A Pannonia Reformata Múzeum PRaktika sorozatának májusi alkalmán Cz. Budai Kata bútorfestő népi iparművésszel alkothattak közösen az érdeklődők, festett üdvözlőtáblát és könyvjelzőt készítettek. A kézműves workshop igazi feltöltődést jelentett a résztvevőknek.

 

Cz. Budai Katalin először porcelánfestőnek tanult, aztán divatáru készítésével foglalkozott, majd a ’90-es évek végén fordult a bútorfestés felé. Kutatómunkát végzett, neves mesterektől tanult, közel húsz éve kapta meg a a népi iparművész címet. Mint mondta, a bútorfestésben megkülönböztethető a népi mintakincs felhasználásával díszített berendezési tárgyak készítése, illetve a másik út a hagyományos motívumok ötvözése a mai lakberendezési trendekkel.

A pápai alkalom résztvevői először egy üdvözlőtáblát készítettek, Isten hozott felirattal. Első lépésként kiválasztották a motívumokat és a színeket. Cz. Budai Katalin a minták kapcsán elmondta, hogy a szív például a férfit jelentette, a tulipán a női élet jelképe, a páros madár pedig a szeretet, összetartozás szimbóluma a népi mintakincsben.

Az alapozás után következett a táblák festése, mely ránézésre talán egyszerű feladat, de a leheletvékony ecseteket nem könnyű irányítani, igaz, egy kis idő után ráéreztek a résztvevők a finom mozdulatokra. Mivel nagyon ügyesen dolgozott a PRaktika szorgos csapata, ráadásképp egy könyvjelzőt is díszíthettek a népi iparművész segítségével.

Képgaléria: https://www.pannoniareformata.hu/hirek/archiv-kepgaleriak/talalkozasok/Papan-jart--tulipanos-Kata-179

Horváth Andrea

gyűjteményi tudósító