Lélekkel, lelkesen

A Con Spirito Quartet pápai zenetanárokból alakult négytagú kamaraegyüttes. Először 2012-ben a Városháza avatón játszottak együtt, Schwetzingen és Pápa 20 éves testvérvárosi jubileumi ünnepi képviselő-testületi ülésén. Azóta több rendezvényen és programon muzsikáltak Pápán és környékén, de Veszprémben is. A zenekar önálló, saját koncerttel még nem mutatkozott be a pápai közönség előtt, ezt most pótolták az Ótemplomban.

A megjelenteket Köntös László gyűjteményi igazgató köszöntötte, szólt a Dunántúli Református Gyűjtemények Pannonia Reformata Múzeumáról, mely a következő időszakban számos programmal várja a látogatókat. Köntös László bemutatta a zenekart, melynek tagjai Nagy Tibor (hegedű), Nagy Tiborné Török Katalin (fuvola), Mészárosné Farkas Katalin (gordonka) és Illés Csaba (brácsa).


Illés Csaba is köszöntötte a zenekedvelőket, kiemelte: - Kvartettünk működését a zene szeretete, az együtt muzsikálás öröme hatja át, hisz a név a Con Spirito - melynek jelentése lélekkel, lelkesen - is ezt mutatja. Repertoárunkat a barokk, klasszikus, romantikus darabok mellett magyar szerzők műveivel, táncokkal, operettmelódiákkal, könnyűzenei átiratokkal és népszerű filmzenékkel is színesítjük.


Mészárosné Farkas Katalin elmondta, hogy rendszeresen próbál a zenekar, sok helyre hívják őket, s  bár Pápán is már többször felléptek, de rendszerint Pápa Város Bárdos Lajos Vegyeskarával közösen, és szerettek volna egy önálló hangversenyt. Ezt sikerült most megszervezni, s az Ótemplom tökéletes helyszíne volt az alkalomnak, tette hozzá. A zenekar tagjai között rendkívül jó kapcsolat van, barátságuk erősíti a szakmaiságot, s e kettő ötvözetének köszönhető a Con Spirito Quartet sikere. A koncert során elhangzott többek között Albinoni, Rossini, Sosztakovics és Bach egy-egy műve, Mozarttól pedig két darabot is játszott a zenekar.

 
Horváth Andrea
gyűjteményi tudósító