Két templom, számos történet

Az épület történetének egyik különlegessége éppen az, ahogyan megépülhetett. A II. József által kiadott türelmi rendelet ugyan már szabadabb vallásgyakorlást tett lehetővé a protestánsok számára, a templomépítés azonban szigorú feltételekhez kötődött. A protestáns templomoknak lényegében inkognitóban kellett elkészülniük: nem lehetett tornyuk és harangjuk, és az épület nem nyílhatott közvetlenül a közterületre.Az Ótemplom máig őrzi ezt a sajátos formát. Zárt udvarban áll, torony és harang nélkül – miközben a város egyik legforgalmasabb pontján, a Fő utcán található.

A templom eredetileg sem számított kicsinek, a gyülekezet azonban néhány évtized alatt kinőtte. A templomtérben ma is látható padsorok mellett egykor a két felső karzaton is helyet foglalhattak a hívek, a középső karzaton pedig az orgona kapott helyet. A kollégiumi diákságnak is megvolt a maga helye. A templomban ma körülbelül 350 ülőhely van, annak idején azonban pótpadokkal és a karzatokkal együtt akár hatszázan is elférhettek benne - mondta a muzeológus. A 19. század második felére azonban már a pótpadok sem oldották meg a helyhiányt: egy 20. század eleji fénykép tanúsága szerint az úrasztalát is kijjebb kellett tolni, hogy minél több ülőhelyet alakíthassanak ki. 

A századfordulón ezért már komolyan foglalkoztatta a gyülekezetet egy új, nagyobb templom építésének gondolata. Felmerült az Ótemplom bővítése is, végül azonban egy új helyszín mellett döntöttek. A mai Március 15. tér akkor különösen alkalmasnak tűnt: közel volt a kollégiumhoz és a nőnevelő intézethez, így egy református oktatási és egyházi központ alakulhatott volna ki a környéken.Csakhogy a tér közepén ott állt a városi kőszínház. 1906-ban a gyülekezet és a város megállapodott: a város elbontja a színházat, a reformátusok pedig 30 ezer koronával hozzájárulnak egy új színház felépítéséhez. A szükséges összeget több mint öt éven át gyűjtötték adományokból. A történelem azonban közbeszólt: az első világháború miatt az új templom terve még évtizedekig váratott magára. A kőszínházat végül 1931-ben bontották el, 1932-ben letették az új templom alapkövét, és hosszas építkezés után 1941 őszén készült el az Újtemplom.

A séta azonban nemcsak az épületekről szólt. Az Ótemplom és az Újtemplom tárgyai olyan emberekről is mesélnek, akik fontosnak tartották a gyülekezet támogatását. Különösen érdekes, hogy az Újtemplomhoz kapcsolódó adományozók között feltűnően sok nő szerepel. Egy-egy tárgy ajándékozója név szerint is ismert, más esetekben pedig egy család közös adományáról lehetett szó. Egy különleges tárgyat kézbe is vehettek az érdeklődők:  egy 1783-ban készült kenyérosztó tányért, amelyet a Pápai Református Egyházközség a mai napig használ. Az Ars Sacra program idejére ezt a több mint 240 éves tárgyat is kölcsönkérték, így a séta résztvevői valóban testközelből találkozhattak a gyülekezet történetének egy darabjával.

Az Ótemplom padjai szintén történetet őriznek. Egyidősek az épülettel, és a Mózes-padként ismert lelkészi ülőhelyen maga az építés éve is szerepel. Olyan apró részletek ezek, amelyek mellett talán észrevétlenül elhaladnánk, ha nem hívná fel rájuk valaki a figyelmet. A séta végén pedig ezekből a történelmi részletekből minták is születtek. A résztvevők a Mózes-pad díszítését, az 1784-es évszámot őrző kő motívumát, valamint az Újtemplom építéséhez kapcsolódó, 1941-es textília mintáját is felhasználhatták egy kreatív workshopon. A mintákat vászontáskára lehetett nyomtatni, de aki más textílián szerette volna viszontlátni a pápai református örökség motívumait, az saját pólót vagy ruhadarabot is hozhatott.

Képgaléria itt.

Horváth Andrea

gyűjteményi tudósító