Kaiser Ottó bemutatta legújabb kötetét
Ha valaki azt hiszi, hogy egy várfotóhoz csak egy szép naplemente kell, az még nem próbált meg két év alatt 120 várat végigjárni. Kaiser Ottó legújabb albuma, a Várak, várkastélyok a történelmi Magyarországon mögött ugyanis nem romantikus várakozás, hanem inkább szívből jövő választások és jól megtervezett útvonalak állnak.
A Várak, várkastélyok a történelmi Magyarországon című kötetet az Ótemplomban különleges terében mutatta be Kaiser Ottó, ahol az est már az elején oldott hangulatban indult: a Pápai Huszár Egyesület zenéje után hamar egy olyan beszélgetésbe csöppent a közönség, amelyben legalább annyi szó esett döntésekről és dilemmákról, mint magukról a képekről.
Kaiser Ottó mesélt arról, hogy a mostani album egy hosszabb sorozat része, amely még a 2000-es évek elején indult közös utazásokkal a Kárpát-medencében. Azóta a „mindent egy kötetbe” szemlélet helyét átvette a tudatos tematika: külön könyvek születtek a templomokról, most pedig a várak kerültek sorra – nem egy nagy terv végén, hanem inkább egy újabb logikus lépésként.
A kötet tíz mai ország területéről válogat, és 120 várat mutat be. A lista egyszerre követ történelmi jelentőséget és személyes szempontokat is. Így kerültek egymás mellé ikonikus helyszínek, mint a Budavári Palota vagy a Vajdahunyad vára, és olyan várak, amelyek a szerzőhöz személyesen is közel állnak, például a Somlói vár vagy a Döbröntei vár.
A beszélgetés egyik legérdekesebb része az volt, amikor szóba került: hogyan készül el egy ilyen sorozat a gyakorlatban. Nem úgy, hogy a fotós évekig visszajár ugyanarra a helyre a „tökéletes pillanatért”, hanem úgy, hogy amikor odaér, dolgozik. Ha nem ideálisak a fények, akkor sem marad el a kép – legfeljebb más nézőpontot kell találni. „Valamit mindig hozni kell” – hangzott el, ami talán az egész projekt legjobb összefoglalása.
Ebben néha a technika is segít: a drón például új perspektívát ad, bár – ahogy Kaiser Ottó megjegyezte – túl sok mindent is megmutathat. Egy rossz tető, néhány parkoló autó, és máris nem a vár kerül a kép középpontjába. Éppen ezért ő inkább azt a nézőpontot keresi, amit a látogató is megtapasztalhat: a földről, emberi léptékből.
A kötet elkészítése nagyjából két évig tartott, és teljes egészében „családi projektként” valósult meg: a fotók mellett a tervezés és a grafikai munka is házon belül készül - feleségének köszönhetően. Ez a fajta együttműködés nemcsak hatékony, hanem egységes látásmódot is ad a könyvnek.
A bemutató végére az is kiderült, hogy ez már az ötvenedik körüli album a szerző pályáján. Egy ilyen vállalkozás nemcsak alkotói kérdés, hanem folyamatos egyensúlyozás is a lehetőségek és a realitások között. Talán éppen ezért működik: mert nem a „tökéletes képre” épít, hanem arra, hogy a végén egéssz é álljon össze. Ez a kötet pedig pontosan ilyen: sok helyszín, sok döntés, sok munka – és egy elég jó térkép ahhoz, hogy új szemmel nézzünk a régi várainkra.
Horváth Andrea
gyűjteményi tudósító