Egy erős láncszem - Dr. Németh Tamás rektor volt a vendég


Egy erős láncszem - Dr. Németh Tamás rektor volt a vendég

A Kávéházi beszélgetések sorozata szeptembertől folytatódik. A nyári szünet után dr. Németh Tamás rektor volt a vendég.

A nyári szünet után újraindult a Kávéházi beszélgetések-sorozat a Pannonia Reformata Múzeumban. A szeptemberi vendég dr. Németh Tamás, a Pápai Református Teológiai Akadémia rektora volt, akit Mátyus Aliz szociológus, lapszerkesztő és Baráth Julianna lelkész, a református gimnázium igazgatója kérdezett. A PRTA rektora lelkészcsaládból származik, dédapja Debrecenben volt püspök, nagyapja is ott szolgált, édesapja pedig   Somogyjádon. Németh Tamás ebben a Kaposvárhoz közeli kis faluban született ötödik gyermekként, melynek mint mesélte, voltak előnyei és hátrányai is. Egyrészt volt négy idősebb testvér, aki neki dirigált, másrészt viszont a feladatokkal a szülők főleg a nagyobb gyerekeket találták meg. Ha dolgozni kellett, akkor azt együtt tették, de könnyebben ment a munka, ha nyolcan álltak neki kapálni. A felhőtlen szabadság időszaka volt számára a gyerekkor, s mivel sokan voltak, nem szeretett egyedüliként a figyelem középpontjában lenni - ez máig megmaradt.

Általános iskolásként az anyagmegmaradás törvényét tanulva a hittanosokat megkérdezte a fizikatanár, hogy milyen anyagból van az Isten, hisz ha nincs anyaga, akkor nem létezik. Németh Tamás próbált rá válaszolni, de kisgyermekként még nem voltak érvei, csak érzései. Aztán amikor a gravitációhoz érkeztek, felállt és megkérdezte, hogy van-e a gravitációnak anyaga. Mert ha nincs, akkor nem létezik. A tanár nem tudott válaszolni, s így a rektor már kisgyermekként rájött, hogy vannak kérdések, vannak válaszok, s ezekről jó lenne minél többet tudni. Középiskolába a debreceni kollégiumba járt, az akkori egyetlen református gimnáziumba. Olyan emberek tanították, akik hatottak rá hitükkel és tudásukkal. Nagyon jó volt kémiából és történelemből is, hisz mindkét tárgyból bekerült az OKTV-döntőbe. Aztán mivel rájött, hogy az emberekkel a legnehezebb, ugyanakkor a legszebb foglalkozni, a lelkészi hivatást választotta.

A Pápai Református Teológiai Akadémia kapcsán elmondta, hogy feladata mindig is az volt, hogy a Dunántúli Református Egyházkerület gyülekezetei számára biztosítsa a jól felkészült lelkipásztorokat. Az újraindulás nehéz időszak volt, eleinte a gimnáziumban dolgoztak, mert az épület még romokban állt. Azóta sok minden megváltozott, a város egyik szép épülete a teológiáé, a 21 éve újrakezdett munka eredménye több szinten is látszik. Dr. Németh Tamás elmondta, hogy kulturális bázisként szeretnék nyitni kapuikat a város, az érdeklődők felé is. Szerveztek nemzetközi konferenciát, helyet adnak az A. Tóth Sándor-kiállításnak, de tervezik, hogy az akár az udvaron, akár a díszteremben koncerteket szerveznek majd.

A beszélgetésben szó esett még többek közt a PRTA felépítéséről, a képzésről, személyes meggyőződésről, de éppúgy a gyermekkor háziállatairól, a kedvenc kutyáról, az elidegenedésről, az egyszerű igeolvasó emberek bölcsességéről. A teológia alázatos tudomány, nem dicsekszik az eredményeivel, adott az Ige, s azt kell hirdetni, mondta a rektor, hozzátéve, hogy azokat a biztos pontokat kell keresni, melyek, ha az ég és a föld elmúlik is, megmaradnak.

A Kávéházi beszélgetések következő alkalma október 16-án lesz, akkor pápai református lelkészek és a gondnok lesz a vendég. 

                                                                                                                                   Horváth Andrea

                                                                                                                               gyűjteményi tudósító

 

Képgaléria