ÉNTE
Az ÉNTE az Istenhez való viszonyunkat fejezi ki, mely úgy fonódik össze, ha imára kulcsoljuk kezünket.
ÉNTE
Az ÉNTE az Istenhez való viszonyunkat fejezi ki, mely úgy fonódik össze, ha imára kulcsoljuk kezünket.
A böjti hitmélyítő alkalmakra ezúttal Farkas Gergely lelkészt, a Püspöki Hivatal vezetőjét kérte fel Márkus Mihály, a Pápai Református Egyházközség vezető lelkésze. A vasárnapi istentiszteleten, s azon túl még három alkalmon volt szó Istennel való kapcsolatunkról.
ÉNTE - ezt a címet adta a sorozatnak Farkas Gergely. Ennek teológiai hátterét Martin Buber Én és Te című műve adta. A zsidó filozófus ebben az emberi viszonyulásokról ír, ezeket én–az és én–te viszonyulásoknak nevezi. Az én–az viszonyulásban az ember a tárgyként tekint a dolgokra, akár társaira is, míg az én-te viszony a nyitottságról, az elfogadásról, a párbeszédről és a kölcsönösségről szól, az ember a másik lényére csodálkozik rá, az a viszony, amelyben az egyik kérdez, és a másik mindig megfelel. Az abszolút viszony az, amikor az ember Istent szólítja így.
Az ÉNTE az Isten jelenlétében, színe előtt való létet jelenti, amely az imádságban kezdődik.
A bibliai hátteret Sámson története adta a Bírák Könyvéből. Ez gyermekkora óta fontos Farkas Gergely számára, s még ma is szívéig hatolnak a mondatai. A nagy erejű zsidó hős, aki az angyal híradása szerint Istennek szentelt ember lesz, s aki aztán hatalmas erejű férfivá serdült. "... teherbe fogsz esni, és fiút szülsz. Ne érje annak a fejét borotva, mert Istennek szentelt lesz az a gyermek már anyja méhében. Ő kezdi majd megszabadítani Izráelt a filiszteusok hatalmából" mondta az Úr angyala Sámson anyjának. Pályája meg volt írva, nem ő választotta. Vajon nem vagyunk-e mi is így ezzel néha, hogy kipróbálnánk valami mást?
"A gyermek felnövekedett, és megáldotta őt az Úr. És az Úr lelke nyugtalanítani kezdte őt..." - Ez számomra azt jelenti, hogy a kereszténység és az Istenbe vetett hit nem statikus, nem lezárt, hanem az állandó keresés, megismerés vezet minket. Az Isten titokzatos és sokkal több annál, mint amennyit mi ismerünk belőle, ezért fontos, hogy legyen bennünk egy jó értelemben vett nyugtalanság, amellyel Istenre figyelünk, az Ő jelenlétében vagyunk, és onnan látunk rá saját magunkra, saját életünkre - mondta Farkas Gergely.
Sámson beleszeretett egy filiszteus lányba, aztán annak rokonaira megharagudott és engesztelhetetlen ellensége lett ennek a zsidókat sanyargató és elnyomó népnek. Nagy erejével sokakat megölt közülük. "Sámson azt mondta nekik: Ha ti így tettetek, én meg bosszút állok rajtatok, és csak azután nyugszom meg! És hatalmas csapásokkal agyba-főbe verte őket." - Elhagyta azt az utat, amit Isten kijelölt számára, s csak az egó, csak az én számított, az pedig pusztít. Mindeközben hatalmas győzelmeket aratott, mintha az ereje az övé lenne.
" megszeretett egy asszonyt a Szórék völgyében, akinek Delila volt a neve." A filiszteusok rábírták a közülük való Delilát, hogy csalja ki a hősből, mi a titka roppant erejének. " Feltárta előtte egészen szívét és ezt mondta neki „Borotva nem érte soha a fejemet, mert Istennek vagyok szentelve születésemtől fogva. Ha megnyírnak, odalesz az erőm, elgyengülök, és olyan leszek, mint bármely más ember." - Delila Sámson élete titkát akarja,s amikor a férfi ezt elmondja, azért teszi, mert a nő folyamatosan gyötri. Mekkora szeretetkoldusság, ha azért tárom fel a szívemet, mert már unok valamit. Ugyanakkor felveti azt a kérdést is, hogy kiben bízhatunk. Sámson nem tudja, hogy nincs vele az Úr, hiába szeretné megrázni magát és mindenki fölé kerekedni. Ebből a mélységből kitörni számomra csak úgy volt lehetséges, hogy ha átlépek egy másik történetbe, Krisztus szenvedésére a keresztfán. Ő tudta, hogy elhagyja az Isten, de azt is tudta, hogy értünk hagyja el. Ő az Úr kezébe helyezte lelkét, még akkor is, ha elhagyta. Ha az ember nehezebb úton jár, akkor is csak Isten marad, akiben bízhat - mondta a lelkipásztor.
Sámson esetében tulajdonképp nem Isten hagyta el Sámsont, hanem ő hagyta el Istent. A fogságban újra nőtt a haja, s amikor egy ünnepen rabtartói Dágon templomába vitték, hogy szórakoztassa őket nyomorúságának látványával, ő fohászkodott. " Ó, Uram, Uram! Emlékezz meg rólam, és erősíts meg engem még most az egyszer, én Istenem, hogy bosszút állhassak a filiszteusokon a két szememért!" visszatért ereje által ellenségeire és önmagára döntötte az épületet. "Majd ezt mondta Sámson: Hadd haljak meg én is a filiszteusokkal együtt! Azzal megfeszítette erejét, úgyhogy a ház rádőlt a városfejedelmekre és az egész népre, amely benn volt. Így többet ölt meg halálával, mint ahányat megölt életében." - Kitárja a kezeit és odaadja életét sokakért, úgy, ahogy Jézus tette. A különbség annyi, hogy Sámson végül Isten előtt tárja fel szívét, Jézusban pedig Isten tárta fel a szívét előttünk. Isten megbocsátotta Sámson bűneit is és lehetőséget adott neki az újrakezdéshez, ahhoz, hogy valóban a kiválasztottjaként cselekedjen.
Az ÉNTE az Istenhez való viszonyunkat fejezi ki, mely úgy fonódik össze, ha imára kulcsoljuk kezünket.
Horváth Andrea
gyűjteményi tudósító