Csak tiszta forrásból

40 éves a Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület, melynek fő célja, hogy segítse az itt élő és alkotó népművészek, népi iparművészek és kézművesek munkáját, összefogja a népművészettel foglalkozókat. Az egyesület most az Ótemplomban egy szép kiállítással mutatkozik be, melyből természetesen nem hiányoznak a pápai vonatkozású tárgyak, helyi mesterek munkái sem.

 

Köntös László gyűjteményi igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd Farkas Balázsné Petrikowsky Marianna egyesületi elnök, szövő népi iparművész mutatta be a jubiláló közösséget. A Veszprém Megyei Népművészeti Egyesület az országban elsők között alakult meg 1983-ban. A tagság 15 szakágat képvisel, legnépesebb a hímzők tábora, mondta.

Nem véletlen tehát, hogy az Ótemplomban látható kiállítás gerincét a gyönyörű hímzések adják, vannak egyéni alkotók és hímzőkörök is küldtek anyagot. Mészáros Veronika muzeológus hozzátette, hogy nem csupán hímzések, hanem gyönyörű szőnyegek is láthatók itt. A népi iparművészek a hagyományok porba hullott kincsét gyűjtik össze, s aztán ezeket felhasználva készítik alkotásaikat. A szőnyegek főként az erdélyi mintakincs használatával készültek.

Pápát Lőrincz Péter szövőszékkészítő mester, népi iparművész képviselte. Ő az egyesület alapító tagja. Nagyon örült, hogy ez a tárlat Veszprém után Pápán látható. Természetesen szövőszéke is helyet kapott a kiállításban, de volt egy különleges apropó is: egy könyv, melynek társszerzője. - A könyv két részből áll, az első rész kimondottan szakmai, alapos részletességgel leírtam mindazt, amit egy kéziszövőnek tudnia kell. A másik rész pedig ötletadó, inspiráló fejezet, mely többek között arról szól, hogyan lehet a hagyományokhoz igazodva mai szőtteseket létrehozni – mondta a mester.

A kiállításmegnyitó egy szakmai konferencia része volt, melynek részeként Lőrincz Péter részletesen bemutatta könyvét, s a pápai iparosokról tartott előadást, Mészáros veronika muzeológus a gyerekágyhoz kötődő hagyományokról beszélt, Vastag Richárd aranysarkantyús táncos pedig a Veszprém vármegyei viseleteket mutatta be. Az alkalmon közreműködött a takácsi Kenderszer Népdalkör.

Képgaléria:

https://www.pannoniareformata.hu/hirek/archiv-kepgaleriak/elo-muzeum/Csak-tiszta-forrasbol-192

Horváth Andrea

gyűjteményi tudósító