Akinek a folklór az anyanyelve volt...

Táncra ítélem magamat címmel nyílt kiállítás a Pannonia Reformata Múzeumban,  Foltin Jolánra, a magyar néptánc emblematikus alkotójára emlékezve. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Erkel Ferenc-díjas magyar koreográfus-rendező, táncművész, táncpedagógus életművét bemutató tárlat megnyitóján természetesen a néptáncé volt a főszerep.


Foltin Jolán 1943-ban született és 2019-ben hunyt el. Születésének 80. évfordulója alkalmából az NKA támogatásával Halmos Programiroda összeállított egy emlékkiállítást, melyet igyekeznek olyan településekre eljuttatni, melyekhez Foltin Jolánt szakmai kapcsolatok fűzték. Ilyen Pápa is.
A programiroda megkereste a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskoláját felajánlva a kiállítás rendezést. Müller Anita igazgató felvette a kapcsolatot a Pannonia Reformata Múzeummal, mely örömmel ad helyet a színvonalas válogatásanyagnak. Az emlékkiállítás 35 fotóból áll, melyek mindegyike megragadja az életmű egy-egy fontos pillanatát.
A kiállításnak a Pannonia Reformata Múzeum időszaki kiállítótere ad otthont, a megnyitót az Ótemplomban tartották. Németh Dénes zenekarának muzsikája várta a látogatókat, majd Halászné Kapcsándi Szilvia gyűjteményi igazgatóhelyettes, múzeumvezető köszöntötte a megjelenteket. A kiállítást Heizer Zoltánné, az Erkel Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola igazgatója méltatta. Mint mondta, az Erkelben Lendvai Ernőné, Mária néni volt 1982-ig a néptánc oktatója, aki többek között Novák Ferenctől és Foltin Jolántól tanult.
- Mária néni elhivatottságának köszönhető, hogy a pápai műhely lett az egyik olyan iskola, ahol a mai módszertani alapok lefektetésre kerültek. Többször dolgoztak együtt Foltin Jolán, Novák Ferenc, Tata, Neuwirth Annamária, ők csinálták a legjobb koreográfiákat, amelyekkel rengeteg díjat hoztunk el sok-sok fesztiválról - nyilatkozta Mária néni - mondt az igazgató, aki hozzátette, a néptánc oktatása ma is folyik az Erkel iskolában, amire nagyon büszkék. Foltin Jolán pedagógiai és módszertani munkája teremtette meg a műfaj szervezett utánpótlásának lehetőségét, országos, sokgenerációs hálózatát. Módszertani kiadványait a mai napig használják óvodákban, iskolákban, táncpedagógusok országszerte - emelte ki Heizer Zoltánné.
 Ezt követően a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskola és a Pápai Vadvirág Művészeti Egyesület táncosai léptek fel. Az egyesület elnöke elmondta, hogy Foltin Jolán ma is  példa: - Mindenképpen egy követendő példa, mind szakmailag, mind emberileg, mind pedig pedagógusként, hiszen nekünk is, fiatal tanároknak és tanítóknak az az elsődleges feladatunk és hivatásunk, hogy minél több emberhez juttassuk el a néptáncot, a magyar néphagyományokat, és emiatt mindannyian fölnézhetünk Foltin Jolánra.
 A kiállítási anyag  Korniss Péter, Eifert János, Kádár Kata és Rácz Gabriella fotóin keresztül mutatja be Foltin Jolán életét és örökségét. - Tulajdonképpen egy új színfolt ez a kiállításaink sorában, hogy most a táncművészet jelenik meg, és én azt gondolom, hogy ezért is egy igazi ünnepi alkalom ez a mai megnyitó. A tárlat inspiráló lehet a gyerekeknek, a táncot tanuló fiataloknak, a hölgyeknek, hiszen Foltin Jolán életéből, egy nagyon gazdag női életút is kirajzolódik, és jön a játékfesztivál, amikor pedig reméljük, hogy a pápaiak közül is nagyon sokan felkeresik ezt a kiállítást, de természetesen a nyáron is lehetőség lesz a megtekintésére - mondta Halászné Kapcsándi Szilvia.

Képgaléria: https://www.pannoniareformata.hu/hirek/archiv-kepgaleriak/elo-muzeum/-Akinek-a-folklor-az-anyanyelve-volt-223

Horváth Andrea

gyűjteményi tudósító