Akadémiai koncert az Ótemplomban

Különleges zenei élményt nyújtott az érdeklődőknek az az őszi koncert az Ótemplomban, melyre egy nemzetközi konferencia kutatói is meghívást kaptak.

Hétfőtől csütörtökig tartott a Magyar-Dél-afrikai Tanulmányi Csoport konferenciája a Pápai Református Teológiai Akadémián, melyen összesen 25 kutató tart előadást. A tanácskozáshoz minden alkalommal tartozik kulturális program is. A résztvevők és az érdeklődők ezúttal az Ótemplomban lehettek részesei változatos zenei élménynek.

 

 

Köntös László gyűjteményi igazgató köszöntötte a megjelenteket, majd a hangverseny első részében Miklós Csongor zongorán és orgonán játszott, Márkus Luca pedig fuvolán adott elő két darabot. Felcsendült többek között Claude Debussy két műve, valamint Gárdonyi Zsolt, Jules Mouquet és Giya Kancheli darabja.

 

 

 

A koncert második részében fellépett a Parlando kórus Parola Csaba karnagy vezetésével. Bódis Eszter és Baracs Boglárka, a leánykar két tagja elmondta, hogy nagyon szeretnek ebbe a közösségbe járni, hisz azonos az érdeklődési körük, s vezetőjük, Parola Csaba igazán jó ember, jó humora van és egyházzenészként is nagyra tartják.

 

A kórus előadta Parola Csaba több művét, de felcsendültek többek között Bartók Béla és Kodály Zoltán dallamai is.

 

Képgaléria: https://www.pannoniareformata.hu/hirek/archiv-kepgaleriak/elo-koncertek/-Akademiai-koncert-az-Otemplomban-190

Horváth Andrea

gyűjteményi tudósító