A legkisebbekért, a legvédtelenebbekért

Ismét egészen egyedülálló hangulatú koncertet szervezett Kozma-Páll Erzsébet zongoraművész. Tavalyelőtt már hagyományteremtő szándékkal felkérte zenésztársait, barátait, hogy legyenek egy jótékonysági hangverseny részesei. A bevételt kezdetektől fogva a koraszülött babák ellátására ajánlják fel.

 Az alkalom nagy siker volt és nem maradt el a folytatás. 2022-ben már az Ótemplom volt a helyszín, s ez idén is maradt így, hisz ahogy a szervező mondta, a szakrális tér tökéletes otthona a koncertnek és a sok, segítőkész pápainak, akik ilyenkor részt vesznek az alkalmon.

Az idei koncert több szempontból is különleges volt, ugyanis jelen volt Nyilka Ildikó is, az Alapítvány az Alapítványokért, azaz a Plüss Kommandósok elnöke, aki röviden bemutatta az alapítvány munkáját és köszönetet mondott a szervezőknek és a résztvevőknek is a támogatásért.A szervezet a koraszülött babák egészséges fejlődését kívánja támogatni. Célja, hogy megmentse a babák életét, segítse az idegrendszeri és fizikai fejlődésüket, mentális jólétüket. Évente kb. 9.000 baba születik meg idő előtt Magyarországon és minden 10. családot érint a koraszülés.


A fellépő művészek az első hívó szóra vállalták a fellépést a koncerten, a közönség tapssal köszöntötte Eisenbeck Ágotát, Kolarovszki Saroltát, Szabady Ildikót, Németh-Nagy Viktóriát, Lakner Norbertet, Páll Leventét és Vizer Dávidot, s a legfiatalabbakat: Nagy Kamillát és Barkóczi Nórát, akik a Bartók AMI növendékei, Piltman Erika tanítványai.


Vizer Dávidot is régen hallhatta a pápai közönség, ő jelenleg a miskolci zeneművészeti karon tanul. Páll Levente Münchenből tért haza külön erre az alkalomra, tanulmányait a Bartók Béla Zeneiskolában kezdte hegedű szakon, H. Nagy Zsuzsanna növendékeként, majd a szombathelyi középiskolai évek után, ahol már brácsa és ének szakokon végzett, végül Bécsben és Hamburgban végezte egyetemi tanulmányait. Jelenleg a müncheni Gärtnerplatztheater társulatának állandó tagja és szólóénekese.


Az alkalomról a zene mellett az adventi gondolatok sem hiányoztak, elsőként Miklós Csongor református teológus, lelkészi gyakornok szólt a várakozás lényegéről. - Gyermekekért vagyunk most együtt, lélekben gyermekekkel vagyunk most együtt, akiknek az élete emberi számítás szerint nem garantálható, akik felülírták az emberek által kijelölt időpontot, de ugyanakkor hiszem azt, hogy általuk is csoda történik: az isteni gondviselés csodája. Ha Isten egy csodát enged le ide a Földre, ne hagyjuk nyomtalanul elmenni, mondjuk el, adjuk tovább, tegyünk bizonyságot róla! Mert nem csak a papok, lelkészek, egyházi személyek feladata a bizonyságtétel, az örömhír hirdetése. Bizonyságot tettünk mindannyian, akik most itt vagyunk egy közösségben, egy cél érdekében - mondta.  


Az alkalmon  Földi István, a Szent Benedek Plébánia esperes-plébánosa is szólt az ünnep, a várakozás lényegéről, személyes hangvételű beszédben, kitérve arra, hogy újszülöttként az ő élete is veszélyben volt, Isten megtartó kegyelme azonban velünk van.


Kozma-Páll Erzsébet elmondta, hogy az utólagos felajánlásokkal összesen több mint 400 ezer forint gyűlt össze, melyet  a Plüss Kommandósoknak utalnak át, ők pedig az épp aktuális gyűjtésre fordítják, jelen esetben a Szívklinikának szeretnének vásárolni egy életmentő gépet.

Képgaléria: https://www.pannoniareformata.hu/hirek/archiv-kepgaleriak/elo-koncertek/Jotekonysagi-koncert-az-Otemplomban-199

 

Horváth Andrea

gyűjteményi tudósító