A kosárfonás PRaktikái

A Pannonia Reformata Múzeum PRaktika elnevezésű kézműves foglalkozássorozatának keretében Dávid Tamás kosárfonó mester tartott egy négy alkalmas kurzust. A résztvevők hasznos tudnivalókkal, szép kosarakkal és érdekes anekdotákkal gazdagodtak.

 

A PRaktika sorozatának első vendége Dávid Tamás volt még novemberben. Rendkívül népszerűnek bizonyult a program, így megkérték a kosárfonó mestert, hogy tartson egy négy alkalmas tanfolyamot az érdeklődők számára. A sorozat sikerének egyik titka a mester személyisége, aki vidám és türelmes, mindemellett a hagyományok jó ismerője, jó mesélője.

Persze a tanfolyam elsősorban a tanulásról szólt. - A kosárfonásnak nem a tudományos része a nehéz, hanem a gyakorlat. A siker a sok apró mozdulaton múlik, hogy hogyan tartjuk a vesszőt, hogy vezetjük, hogyan hajlítjuk, mondta a kosárfonó mester. A kosárfonás alapvetően férfi mesterség volt, hisz nem volt egyszerű a vastag fűzfavesszőkkel dolgozni. A tanfolyam résztvevői kétféle anyaggal dolgoztak: a már említett fűzfavesszővel és a lényegesen könnyebben kezelhető peddignáddal.

- A kosárfonás szerencsére nem tűnt el a süllyesztőben, mint sok más népi mesterség. Felértékelődtek a saját kezűleg készített tárgyak, így a kosarak jelen vannak továbbra is otthonainkban, modernebb formában ugyan, de a funkciójukat nem veszítették el, mondta Dávid Tamás. A tanfolyam egyik fiatal résztvevője volt Váczy Zsófia, aki elmondta, hogy a peddignáddal könnyebb volt dolgozni, s hogy a tanfolyamon készítettek különféle méretű és alakú kosarakat, végül pedig egy tálcát.

A Pannonia Reformata Múzeum PRaktika programja nagyon népszerű, mondta Benedekné Gosztonyi Hajnalka, a sorozat szervezője. Továbbra is várják az érdeklődőket, március 5-én Váczyné Agg Rita bőrműves vezeti be a résztvevőket a mesterség fortélyaiba, április 9-én pedig Bakó Ildikó tojásfestő népi iparművész tart foglalkozást.

Horváth Andrea
gyűjteményi tudósító