„A remény zarándokai” – sétára hívtuk látogatóinkat az Ars Sacra Fesztivál és a Nyitott templomok napja alkalmából
Idén is különleges programmal csatlakoztunk az Ars Sacra Fesztiválhoz, amelynek mottója, „A remény zarándokai”, közel áll hozzánk. Hisszük, hogy templomaink története is erről a reményről szól: arról, hogy őseink minden korszakban, minden kihívás közepette kitartottak hitük mellett, és újra meg újra otthont építettek gyülekezeteinknek. Ez ma is példaként áll előttünk.
A felnőtteknek Dr. Sárközi Gergely Antal tartott vezetett sétát, amelyen a pápai református közösség ötszáz éves történetének állomásait ismerhették meg. Mint mondta, a legelső reformátusok által használt templom a Fő téren állt, azon a helyen, ahol ma a katolikus Nagytemplom található. Ez az épület is kéttornyú volt, és amikor a 16. század elején a város protestánssá lett, természetes módon a közösség is itt gyakorolta hitét. A gyülekezet nagyjából egy évszázadig használhatta ezt a templomot, ám 1660 körül egy szerényebb imaházba szorultak, a mai Ruszek-köz területén. Az 1710-es évek végéig tartották itt istentiszteleteiket, majd újabb szigorítás következett: az imaházat bezáratták, és a hívek csupán egy deszkafészert használhattak az Ótemplom helyén. Az egykori imaházban közben a kollégiumi diákok gabonáját kellett tárolni.
1719-ben a szabad vallásgyakorlatot teljesen megszüntették Pápán, a kollégiumot is száműzték, így a közösség kénytelen volt Adásztevelre és Kéttornyúlakra járni istentiszteletre. Különösen Adásztevelhez kötődött a pápai gyülekezet: az ottani templomot saját adományaikból bővítették, a régi épületet átépítették, és hosszú évtizedekig ez adott otthont a száműzött közösségnek. Kéttornyúlakra is jártak a hívek, de a hagyomány inkább az adászteveli időszakot őrizte meg. Pápán közben más istentiszteleti helyek is léteztek. A mai Anna tér dombján állt egy deszkatemplom, amelyet temetői alkalmakhoz használtak. Itt nyugszik valahol Huszár Gál, a reformátor is, bár sírjának pontos helyét már nem ismerjük.
A változást II. József türelmi rendelete hozta meg. 1783–84-ben végre templom épülhetett a régideszkafészer helyén: ez lett az Ótemplom. A szabályok miatt tornya nem lehetett, utcára nem nyílhatott, kapuja csak egy magánház udvarára vezethetett. Az épület szigorú keretek között született meg, mégis a város egyik szimbólumává vált, és 1941-ig szolgálta a gyülekezetet. Ekkor készült el a Március 15. téren az Újtemplom, amelyet október 31-én szenteltek fel. Az ünnepség felemelő pillanata volt, amikor az egész gyülekezet az Ótemplomból együtt vonult át az új hajlékba. Azóta ez Magyarország negyedik legnagyobb, a Dunántúl legnagyobb kálvinista temploma. Az Ótemplom sem maradt üresen: sokáig gyermek-istentiszteletek helyszíne volt, majd 1972-től 2006-ig egyházművészeti múzeumként működött. 2016-ban megkezdődött felújítása, 2018-ban pedig megnyílt benne a Pannonia Reformata Múzeum.
A gyerekek számára Halászné Kapcsándi Szilvia, a múzeum vezetője tartott rendhagyó foglalkozást. Az Ótemplom egere, Génius segítette a kicsiket a történetek felfedezésében: – Arra gondoltunk, hogy sokkal inkább megszólíthatjuk őket Géniusszal, aki a múzeumpedagógiai koncepciónk kis figurája. A „templom egerének” családja évszázadok óta az Ótemplomban él, és sok történetet hallott a felmenőitől, többek között a templomépítésről is. Most az ő segítségével meséltük el, hogyan építették fel református őseink az Ótemplomot, és hogyan vonultak át onnan ünnepélyesen az Újtemplomba – mondta Halászné Kapcsándi Szilvia.
A gyerekek először a türelmi rendelet idején épült templom makettjével ismerkedhettek, majd az Ótemplomból átsétáltak az Újtemplomba, ahol összehasonlították a két épületet. A programhoz a múzeum Szőlőszemezgető című kiadványa is kapcsolódott, amely játékos, felfedező módon vezeti végig az érdeklődőket a templom történetén és a hitvalló kiállításon. Végül egy templommakett-persely készítésével beszélgettek a részvevők a gyűjtés és az adományozás fontosságáról.
A pápai református templomok története jól példázza, hogy a közösség minden korszakban meg tudtatalálni a módját annak, hogy összegyűljön, megőrizze hitét és továbbadja örökségét. Ez a folytonosság teszi különösen aktuálissá az Ars Sacra mottóját: a remény zarándokai voltak, vannak és lesznek jövőben is.
Képgaléria itt tekinthető meg.
Horváth Andrea
gyűjteményi tudósító