Megnyílt a Rembrandt időszaki kiállítás


Megnyílt a Rembrandt időszaki kiállítás

A nagy érdeklődésre számot tartó kiállításmegnyitón Halászné Kapcsándi Szilvia, a Pannonia Reformata Múzeum vezetője köszöntötte az egybegyűlteket, majd pedig Köntös László a Pápai Református Gyűjtemények igazgatója szólt a hallgatósághoz.

Az igazgató magyarázatul, hogy miért Rembrandtra esett a választásuk, amikor az időszaki kiállítóterek megtöltésén gondolkoztak, Jézus szavait idézte: Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket." A pápai Esterházy kastélyba már két színvonalas tárlatot elhozó Thomas Emmerling műgyűjtővel került ugyanis kapcsolatba a múzeum vezetése és ő javasolta Rembrandt gyűjteményét a terekbe mondta el Köntös László, köszönetet mondva a műgyűjtőnek az önzetlen felajánlásért és mindazoknak, akik a kiállítás létrejöttéért fáradoztak.

A kiállítást Katona György festőművész méltatta, aki ismertette Rembrandt életútját, kiemelve azokat a meghatározó pontokat, élményeket, melyek az alkotói tevékenységet is befolyásolták. Rembrandt alkotásaiban mindig megjelenik a fény és a sötétség játszadozása, harca, az alakok maguk a fény forrásai, belső izzásuk van, és ez a fény isteni eredetű.

A kiállításmegnyitón Thomas Emmerling is köszöntötte a jelenlevőket. Mint mondta, nagy öröm számára, hogy bemutathatja gyűjteményének egy részét, de még jobban örül az érdeklődő pápai közönségnek. Rembrandt 365 rézkarcot készített, Pápán most 78 látható, ezek a vallásos érzületet fejezik ki, emelte ki. A világhírű művész életútja kapcsán elmondta, hogy Rembrandt megtapasztalta a mélységet és a magasságot is, de amikor elszegényedett, akkor sem vitatkozott Istennel, nem panaszkodott. Számára mindennél fontosabb volt Isten közelsége. Ez fejeződik ki képein is.

A tárlat október 30-ig látogatható a Pannonia Reformata Múzeumban.


img_05

img_06

img_14

 

img_28

img_38

img_41