Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz - Tanévnyitó a Pápai Református Teológiai Akadémián.


Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz - Tanévnyitó a Pápai Református Teológiai Akadémián.

Ismét az Ótemplom adott otthont a Pápai Református Teológiai Akadémia tanévnyitó közgyűlésének.

Az alkalmon igét hirdetett Köntös László főjegyző, gyűjteményi igazgató. A Zsidókhoz írt levél 13. részéből emelte ki, hogy az állandóság Jézus Krisztusban lett nyilvánvaló számunkra, s az Egyháznak is ez az állandóság az alapja. A folyamatosan változó világban az utóbbi évtizedekben még gyorsabban alakul át mindaz, amit stabilnak hittünk. Az időtállónak vélt értékek és mértékek is megrendültek, a nyugati kereszténység hanyatlásnak indult. - Itt nincs más tájékozódási pont, csak a tegnap, ma és mindörökké ugyanaz a Jézus Krisztus. Nincs más. Ezzel azt mondjuk ki, hogy nem mérhetjük életünket a korszellemhez, a változó divathoz, a trendi erkölcsi normákhoz. Ez persze nem azt jelenti, hogy bedugjuk a fejünket a homokba, de nem az a kérdés, hogy az Egyház hogyan teheti magát divatossá, hogy megfeleljen a korszellem elvárásainak, hanem az, hogy miként lehetne a Jézus Krisztusban nyilvánvalóvá lett állandóság jele az idő fogságába zárt világban - mondta Köntös László, hozzátéve: - Nincsen ennél nagyobb ígéret és vigasztalás, nem kell beleragadnunk az ittbe és a mostba, követjük őseink hitét, akik Isten igéjét hirdették nekünk. Ez a folytonosság ellenáll az időnek, a korszellemnek. Vannak örök igazságok, s ezekről bizonyságot kell tennünk - erre hívott el minket a mi Urunk Istenünk, mert Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz - mondta.

Németh Tamás rektor tanévnyitó beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a teológia szilárdsága és rugalmassága együtt biztosítja az építmény időtállóságát. Ezt az elvet az Akadémián is követik, hisz  a rugalmasságot bizonyítja például, hogy egyéni tanrendet is lehetővé tesznek a hallgatók számára. Hisz az az évnyitó ünnepségen is nyilvánvalóvá vált, hogy nem csupán fiatalok iratkoznak be a PRTA-ra. Sokan már egy megszerzett diploma és karrier kapcsán döbbennek rá, hogy más utat kell járniuk. Van orvos, jogász is a hallgatók közt, van, aki Miskolcról havonta egy hetet tölt itt, akkor próbálja összegyűjteni azt a tudásanyagot, amivel otthon aztán tovább foglalkozik. A nyelvtanulásban jól működik a távoktatás, az internet adta lehetőségeket is kihasználják a professzorok a feladatmegoldásban.

A Pápai Református Teológiai Akadémiának közel nyolcvan hallgatója van, tizenhét első éves nyert felvételt a 2019-2020-as tanévre. A megnyitón elhangzott, hogy saját forrásból sikerült korszerűsíteni a fűtési rendszert és a hangosítást is, valamint folyamatos a nyílászárók cseréje az épület udvar felőli részén. A rektor elmondta, hogy az új tanévben lesznek új munkatársai az intézménynek, valamint hogy a nemzeti felsőoktatási ösztöndíjra felterjesztett PRTA-hallgató Strifler  Zoltánné. Az elsőévesek esküjét követően Németh Tamás celldömölki lelkipásztor mondott zárszót.

                                                                                                                                                Horváth Andrea

                                                                                                                                             gyűjteményi tudósító

 

Képgaléria