A kisgyermekek jelentik a jövőt


A kisgyermekek jelentik a jövőt

A Pannonia Reformata Múzeum tavaly ősszel szervezte meg a Három kívánság című családi napját, ami aztán a járványhelyzet miatt a digitális térbe került. Akkor az egyik menüpontban a gyerekek megfogalmazhatták kívánságaikat, imáikat. Nagyon sokan azt írták, hogy bárcsak mihamarabb személyesen is találkozhatnának. Ezt a kívánságot váltotta most valóra a múzeum.

A Pannonia Reformata Múzeum hangulatos udvara igazi gyerekparadicsommá változott szombat délután, minden szegletében játáklehetőség várta a kicsiket és a nagyobbacskákat is. A kapu mindenki előtt nyitva állt, a Pannonia Reformata csapata tárt karokkal várta a hívő és nem hívő családokat, nagyszülőket, gyermekeket egyaránt. Ez volt az intézmény nyitóprogramja, hálaadó találkozása a látogatókkal, aminél méltóbbat nehéz lett volna találni, mondta Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumvezető. - Úgy gondoljuk, hogy a kisgyermekek jelentik a jövőt, s ha a gyermekek azt tapasztalják, hogy egy múzeumban szeretetteljes légkör veszi őket körül, élményeket szerezhetnek, akkor ők lesznek a jövő értő múzeumlátogató közönsége. Emellett fontos az értékrendjük kialakításában az is, hogy az eredeti, hiteles forrásokkal játékos formában találkozva alakuljon ki kötődésük az intézményünkhöz, a keresztyén értékekhez - tette hozzá Halászné Kapcsándi Szilvia.

Sz. Farkas Veronika vezette a Kerekítő foglalkozást, melynek során ölbéli játékok segítségével erősödik az anya-gyerek kapcsolat, fejlődik a gyermek. - Az ölbeli játékok a kisgyermekek első játékai, a csiklandozók, érintgetők, höcögtetők, lovagoltatók, hintáztatók, sétáltatók. Ezek a játékok, mondókák kiállták az idő próbáját, nagyon gazdag anyag maradt fel, öröklődött át nemzedékről nemzedékre, bennük van a ritmus, a rím, a zeneiség, a mozgás. Mindez együtt hat a gyermekre. A legfontosabb pedig a meghittség, ami megszületik ilyenkor a szemkontaktus, az érintés által. Ez a legfontosabb a gyermek számára - mesélte mindenki kedvenc Vera nénije, aki az eperfa árnyékában várta az érdeklődőket. Mint mondta, ez az udvar biztosítja azt a meghitt, békés környezetet, ami a Kerekítőhöz elengedhetetlen. Épp ezért tartja itt rendszeres foglalkozásait szerdánként.

A kézműves foglalkozás is a kívánságokhoz, az imához kapcsolódott, ennek tematikáját Füstös Gáborné állította össze. Az első állomáson egy falapra életfát festettek a gyerekek, s erre kerültek fel a gyümölcsök, azaz azok az értékek, amik meghatározzák életünket. Ezeket színesre festett kavicsokra írták rá a gyerekek és felragasztották a fára. A második asztalnál galamb formájú papírlapra fogalmazhatták meg imáikat, kéréseiket, a harmadik helyszínen pedig a Szentlélek munkálkodásának jelképeként galambot készítehettek gyékényből vagy papírból.

Pihenésképp a családok leültek egy-egy limonádéra vagy épp megkóstolták a csavaros fagyit, de népszerű volt az arcfestés is. Sokan fényképezkedtek Géniusszal, az  ótemplom egerével is, aki erre az alkalomra Benedekné Gosztonyi Hajnalka keze munkája által elevenedett meg. A gyerekek leülhettek színezni, rajzolni és társasjátékra is volt lehetőség. A múzeum munkatársait lelkes önkéntesek és Refis diákok segítették.

A Szó és Kép Színpad Három kívánság című előadására aztán mindenki a színpad köré gyűlt, a gyerekek hol nevetve, hol álmélkodva nézték a mesejátékot. A programra a közös játék tette fel a koronát, a családok a színészekkel együtt énekelve, mintegy örömtáncot járva járták be a múzeum udvarát. S ekkor még hátra volt a meglepetés: a gyerekek kívánságait, imáit összegyűjtötték és lufival reptették fel az égbe, a jó Isten gondviselésére bízva. A kívánságokhoz mellékeltek egy kártyát is azzal a kéréssel, hogy ha valaki megtalálja ezt a csomagot, akkor jelezze a múzeumnak, hogy meddig szálltak az imádságok.

A gyermeknapon készült fényképeket itt tekinthetik meg.

 

                                                                                                                                   Horváth Andrea

                                                                                                                                 gyűjteményi tudósító