„A Miatyánk a kortárs magyar művészetben"


„A Miatyánk a kortárs magyar művészetben

Lőrincz Zoltán „A Miatyánk a kortárs magyar festészetben" címet viselő kiállítását eredetileg húsvét előtt, a nagyhéten nyitottuk volna meg, ám a koronavírus járvány miatt ez sajnálatos módon meghiúsult.

 

A Pannonia Reformata Múzeum azonban semmiképpen sem szeretné elengedni ennek a kiállításnak a megvalósulását, sőt a kialakult helyzetben azt gondoljuk, hogy fokozott aktualitása, kiemelt küldetése van az online térben.

Olyan időket élünk, amikor egyen-egyenként, mindannyian átéljük emberi törékenységünket, gyengeségünket, sebezhetőségünket. Ez a rendhagyó tárlat a kortárs műalkotások, valamint az alkotók gondolatain át kapcsolnak össze bennünket a Megváltóval, visznek közelebb ahhoz, hogy imáink révén napi kapcsolatba kerülhessünk Istennel.

A virtuális kiállításunk az eredetileg tervezettnek csak egy töredéke, melynek fő célja, hogy a „digitális kor emberét” (is) a kortárs műalkotások segítségével, egy modern képi világon át vezessük be az imádság lényegébe, fontosságába, átütő és megtartó erejébe.

(Halászné Kapcsándi Szilvia)

 

A kiállítást egy különleges, a 3D-s virtuális valóságot megjelenítő térbe helyeztük el. Ehhez a MISTEMS Kft. által fejlesztett MaxWhere 3D Web böngészőt használtuk. A kiállítás megtekintéséhez szükséges néhány lépést megtenni. Ez körülbelül annyi időt vesz igénybe, mintha Ön múzeumi belépőt váltana. Mindenkit arra biztatunk, hogy a belépési folyamat lépéseit türelemmel kövesse végig, amely néhány percet vesz igénybe. Az Ótemplom virtuális terében egyedi és felejthetetlen múzeumi élményben lesz része.

A megtekintéshez szükséges lépések itt olvashatók.

A Maxwhere program letölthető innen.