REND 2018 Kaposvár

A Református Egyházi Napok - Dunántúl elnevezésű fesztivált kétévente szervezi meg a Dunántúli Református Egyházkerület, erre minden alkalommal több mint ötezer vendég érkezik.

A dunántúli reformátusság seregszemléje idén, immár 8. alkalommal, június 29 - július 1. között Kaposvárra várta az érdeklődőket. A három napos rendezvény mottója Ézsiás könyvének 40. részéből a 31. vers volt: Akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Erre ez igére fűzték fel a programot a házigazdák, a Somogyi Református Egyházmegye és a Kaposvár Református Egyházközség. A kínálatban szerepeltek koncertek, fórumbeszélgetések, kiállítások, réteg- és kórustalálkozó, gyermekprogramok, valamint természetesen istentiszteletek is. A rendezvényen ott voltak a pápai gyülekezet tagjai is, képviseltette magát a Pannonia Reformata Múzeum, a Pápai Református Gyülekezet Séllyei István Énekkara, a PRIZ és a Pápai Református Kollégium diákjai, szakgimnazista és alapfokú művészeti iskolás táncosai is.

A Pannonia Reformata Múzeum az úgynevezett Református utca egyik sátrában várta az érdeklődőket prospektusokkal, ajándéktárgyakkal és kézműves foglalkozással is. A Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek kiállítóhelye egy érdekes színezővel fogadta a látogatókat. Nemrégiben ugyanis a Gyűjtemények megjelentetett egy nagyon szép kiadványt a dunántúli és a kisalföldi református liturgikus textíliákról ennek bemutatója is a REND-en volt. A kötet szerzői S. Lackovits Emőke és Egervári Márta. Az úrasztali terítők ritka szép motívumkincséből egy mintagyűjteményt is szerkesztettek a kiadványhoz. Ezekből színezhettek az érdeklődők, s ez bekerül majd a múzeumpedagógiai foglalkozások közé Pápán is.

A Pápai Református Gyülekezet Séllyei István Énekkara egyike volt annak a tíz gyülekezeti kórusnak, akik részt vettek a fesztivál dalos találkozóján. Parola Csaba karnagy vezetésével egyházi énekműveket adtak elő. A REND egyik népszerű eleme volt a Miénk a színpad elnevezésű program. Ezen részt vett a Pápai Református Ifjúsági Zenekar, ők voltak az első fellépők. Kicsit később követte őket a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma négy végzőse, ők humoros jelenteket adtak elő. A legnépesebb csoport ezen a programon a néptáncosoké volt, több mint száz fiatal képviselte a művészeti szakgimnáziumot és a Tánc-Lánc AMI-t.

Az istentiszteleteken is szolgált a Pécselyi Király Imre Rézfúvós Zenekar, mely aztán külön koncertet is adott annak tiszteletére, hogy 20 éves az együttes. A karnagy Márkus Mihály, a pápai gyülekezet lelkipásztora. Ő volt az, aki két évtizeddel ezelőtt, akkor még naszályi lelkészként, életre hívta a zenekart. A tagok közt vannak pápaiak is. A REND záróistentiszteletén bejelentették az Egyházkerületi Tanács döntését, miszerint 2010 után 2020-ban ismét Pápa látja vendégül a „szent forgatagot”. 2020. június 2628-ig megrendezendő fesztivál vezérgondolata: „Örüljetek az Úrban mindenkor, ismét mondom, örüljetek” (Filippi 4, 4). A REND zászlaját átvette a Pápai Református Egyházmegye.

 

rend_013

rend_002

rend_015

rend_022

rend_021

rend_025

rend_026

rend_029

rend_032

rend_036

További képek