Szabadi Vilmos mesterkurzus a Pannonia Reformata Múzeumban


Szabadi Vilmos mesterkurzus a Pannonia Reformata Múzeumban

Szabadi Vilmos Liszt, Bartók-Pásztory, kétszeres Midem díjas, Érdemes művészi díjjal kitüntetett hegedűművész, A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi docensének mesterkurzusa Pápán a Pannonia Reformata Múzeumban, 2020. augusztus 23-tól 30-ig.

 

Szabadi Vilmos hegedűművész, kétszeres MIDEM, Príma, HUNGAROTON és Liszt-díjas előadóművész, Érdemes Művész, a Liszt Ferenc Akadémia tanszakvezető egyetemi docense. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Halász Ferenc irányítása alatt 1983-ban fejezte be és egy évvel később, már az intézmény legfiatalabb tanáraként tanított. Posztgraduális tanulmányait Ruggiero Riccinél, Végh Sándornál és Fenyves Lórántnál végezte. 1982-ben a Magyar Rádió által rendezett Hegedűverseny győztese. 1983-ban a Hubay Jenő Hegedűverseny első díjasa, illetve mindkét versenyen elnyerte a zsűri különdíját is. 1985-ben, Finnországban harmadik lett a Jean Sibeliusról elnevezett nemzetközi hegedűversenyen.

Világkarrierje 1988-ban indult: a Royal Festival Hall Bartók Béla tiszteletére rendezett gálakoncertjén Bartók 2. hegedűversenyét játszotta Solti Györggyel, ezt a BBC és a Decca rögzítette, majd a Philips világszerte megjelentette. 1990-ben a londoni Royal Philharmonic Orchestra-, 1992-ben a BBC Philharmonic-, majd az Ír Koncert Zenekarral lép fel. Október 22-én egyetlen magyar állampolgárként játszott – Msztiszláv Rosztropovics, Plácido Domingo, Kiri Te Kanawa és Jeffray Tate társaságában – Solti György 80. születésnapi koncertjén a Buckingham-palotában, a teljes brit uralkodóház jelenlétében. 1995-ben a spanyol uralkodóház Stradivari hegedűjén játszott a madridi Auditorio Nationales színpadán. Napjainkig 59 CD/LP/CDV jelent meg a nevével fémjelezve. 1999-ben megalakította a Wiener Belvedere Trio kamaraegyüttesét. Az elmúlt évek folyamán számtalan mesterkurzust adott világszerte, Európában, a Távol-Keleten, valamint az Egyesült Államokban. Hangszere egy cremonai mesterhegedű – Laurentius Storionitól, 1778-ból, a Magyar Állam kollekciójából való.

A kurzuson részt vehetnek magyarországi alap, közép és felsőfokú zenei oktatási intézményben tanuló növendékek. A résztvevők a kurzus mind az öt napján órákon vesznek részt, melyek időtartama 45 perc. Az órák a Református Ótemplomában lesznek megtartva. Gyakorlásra előzetes beosztás szerint a múzeum különtermeiben, illetve a szálláshelyen lesz lehetőség, melyet a Pápai Református Kollégium biztosít majd.

A kurzus időtartama alatt a résztvevők reggelit és ebédet kapnak. A kurzus folyamán délutánonként fél órás matiné koncerteket tartunk, melyen a hallgatóknak lehetőségük lesz a szereplésre. A kurzus zárásaként augusztus 29-én 18 órakor zárókoncertet tartunk az Ótemplomban. A kurzusra hozott zongorakíséretet igénylő műveket kérjük a jelentkezési lapon feltűntetni szíveskedjenek!

A kurzus teljes részvételi díja: 400 EUR/fő azaz 130.000 Ft/fő, mely a részvételi díj mellett tartalmazza a szállás és az étkezés díját is.

A kurzus nyilvános, ezért minden érdeklődőt szeretettel várunk. A kurzus megtekintése napijegy megvásárlásával lehetséges, melyet mindig az adott napon, a múzeum recepcióján tudnak megvásárolni. A napi jegy ára: 3.000 Ft.

Jelentkezési határidő: 2020. JÚNIUS 15. A jelentkezés online-módon történik, a honlapon található jelentkezési lap segítségével, melyet kitöltve az erzsebetvekes@gmail.com e-mail címre kérnénk visszaküldeni önéletrajz mellékelésével együtt. A jelentkezés elfogadása (visszajelzés) után CSAK az előleget kérnénk átutalni 2020. JÚNIUS 15 -30. között. Az előleg a kurzusdíj része, a helyszínen a kettő különbözetét kell kifizetni.

Az előleg 30.000 Ft/fő, melyet a következő bankszámlaszámra kérünk átutalni: Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményei OTP 11748045-20011253. Átutaláskor kérjük feltüntetni: Szabadi Vilmos mesterkurzus” és a jelentkező nevét.

A jelentkezési díjat távolmaradás, illetve visszajelzés nélküli befizetés esetén nem áll módunkban visszatéríteni. Érkezés augusztus 23-án, szállás elfoglalása, kurzus díj hátralékának kifizetése a helyszínen és órabeosztás 18 órakor a múzeum recepcióján. Távozás augusztus 30-án.

Jelentkezési lap

Mesterkurzus_prospektus

További információ a kurzussal kapcsolatban Németh-Vékes Erzsébettől, a kurzus szakmai koordinátorától kérhető az alábbi elérhetőségen: erzsebetvekes@gmail.com