Pápai Ökumenikus Missziói Nap


Pápai Ökumenikus Missziói Nap

Az Ótemplom adott otthont a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa missziós napján a záró istentiszteletnek.

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa 1943-ban alakult református és evangélikus kezdeményezésre, a legnehezebb időkben. Jelenleg 11 tagegyház és további 20 egyház és egyházakhoz kötődő szervezet testvéri együttműködése adja a közös munkát, összesen 1750 gyülekezet tartozik az ernyőszervezethez. Tagegyházai a hazai református, evangélikus, baptista, pünkösdi, metodista, anglikán egyház, valamint a szerb, a bolgár, a román és orosz ortodox közösségek, és a konstantinápolyi patriarchátus magyarországi exarchátusa. 

A MEÖT évente számos rendezvényt, országos és regionális tanácskozást szervez, a Tanács készíti elő például a   januári hagyományos Ökumenikus Imahetet, de a márciusi női világimanapot és az októberi Országos Protestáns Napokat is. A missziói napot minden évben másutt tartják, most először Pápa adott otthont annek a találkozónak. Ahogy Steinbach József püspök mondta, szívesen invitálták a tagokat a Dunántúli Református Egyházkerület jó értelemben vett kirakatépületébe, az Ótemplomba, a múzeumba. A tagegyházak missziói bizottságának lelkészei vasárnap délelőtt Pápán szolgáltak különböző gyülekezetekben, más-más felekezetek templomában az ökumené szellemében. Fischl Vilmos, a MEÖT főtitkára evangélikus lelkész, ő például egy katolikus kápolnában és a református gyülekezetben is hirdetett igét. Mint mondta, Pápán híresen jó a felekezetek közti együttműködés, ezt bizonyította a missziós nap is. - Fontosnak éreztük, hogy ezt mi is megtapasztalhassuk és erősítsük az itt szolgáló lelkészeket, hogy Jézus Krisztust együtt hirdetni az nagy dolog. Mert bár különböző felekezetekhez tartozunk, de Jézus Krisztus mindannyiunkat összeköt, katolikusokat, ortodoxokat, anglikánokat, protestánsokat egyaránt - mondta a főtitkár.

Az Ótemplomban tartott közös istentiszteleten szolgáltak a missziói bizottság lelkészei, igét hirdetett Steinbach József püspök, a MEÖT elnöke. Mint mondta, a misszió egyetemes keresztény ügy, felekezetektől független. A találkozó jó alkalom volt a tapasztalatcserére, szó esett arról is, hogy miként lehet megszólítani a ma emberét, mely az egyik legaktuálisabb kérdés most. Steinbach József hangsúlyozta, hogy meg kell találni azokat a módszereket, melyekkel az egyház vonzó lehet az emberek számára, ugyanakkor nem szabad, hogy a mai igények olcsó kiszolgálói legyenek Jézus Krisztus követőinek közösségei. Úgy nyitni, hogy mindeközben ne adja fel önmagát és hagyományait az egyház: ez a XXI. század kihívása. - Én azt látom, hogy az a módszer, amit a nyugati egyházak követnek, hogy ismerjük meg a helyzetet és alkalmazkodjunk, az csak egy bizonyos határig működik. Mi azt tapasztaljuk, hogy ez visszaüt és üressé teszi a ránk bízott üzenetet. Ehelyett a jó értelemben vett konzervativizmus viszont gyümölcsöző. Nyilván ismernünk kell a mai életet, közéletet, problémákat, de a több ezer éves Evangélium üzenetét kell hirdetnünk. Szent és nyitott konzervativizmus, ez az, ami működik - mondta az elnök-püspök.

Az istentisztelet után szeretetvendégségre invitálták a résztvevőket.

                                                                                                                                               Horváth Andrea

                                                                                                                                            gyűjteményi tudósító

Képgaléria