Kávéházi beszélgetések - Ferenczi Alpár és Kondics Gergely


Kávéházi beszélgetések - Ferenczi Alpár és Kondics Gergely

Évadzáró alkalom Ferenczi Alpárral és Kondics Gergellyel

 

A Kávéházi beszélgetések kilencedik, évadzáró alkalmának Ferenczi Alpár a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának igazgatóhelyettese és Kondics Gergely a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziumának tagozatvezető néptánctanára volt a vendége. A helyszín ezúttal a végre beköszöntő kellemes időnek köszönhetően a Pannonia Reformata Múzeum udvara volt, a beszélgetést Mátyus Aliz vezette.

Ferenczi Alpár refis diák volt, 1993-ban kezdett a pápai gimnáziumban.  Az ajkai gyülekezetből érkezett, ottani lelkipásztora, Csizmadia Lajos az államosítás előtt volt pápai kollégista, s ő ajánlotta a fiatalembernek ezt az iskolát. Ferenczi Alpár elmondta, nagyon családias intézmény volt akkor a Refi, az övék volt az újraindult intézmény harmadik évfolyama. Érettségi után az ELTE fizika-környezettan tanár szakára jelntkezett, majd a Szentendrei Református Gimnáziumban kezdett tanítani. 16 év után váltott: Baráth Julianna igazgató 2018-ban hívta őt vissza az alma materbe, igazgatóhelyettesi posztra. Mint mondta, nagy kihívás, szép feladat és öröm számára, hogy itt lehet. 

Az igazgatóhelyettes vallja, hogy a pedagógusnak elsősorban példaképnek kell lennie, ehhez a szaktárgyi tudás adja a biztos hátteret, de nagyon fontos érték számára a tisztelet. Szeretnének a gyülekezetekkel jó kapcsolatot ápolni, hogy az intézmény valóban a Dunántúli Református Egyházkerület iskolája legyen. A gimmnázium jelmondata a hagyomány és innováció, ennek szeretnének megfelelni, az oktatásban az innováción van a hangsúly, a nevelésben a hagyományt jelentő keresztyén értékeket, a család, a hitet helyezik a középpontba, mondta Ferenczi Alpár. A beszélgetés során az igazgatóhelyettesről kiderült, hogy a hobbija a zene, Pápa Város Fúvószenekarában is játszik.

Kondics Gergely már gyermekkorában elköteleződött a néptánc mellett, litéri fiú volt, s ott fontos hagyomány ez. Bár nagyapja a pápai Refibe szánta, ő Veszprémben tanult a Padányiban, majd a Táncművészeti Egyetemre jelentkezett. A pápai Tánc-Lánc AMI az egyetem partneriskolája, Kondics Gergely itt volt gyakorlaton, hospitálásokon, s a mesterdiploma megszerzése után, immár három éve tanítja a művészeti szakgimnázium néptáncosait. Jelenleg ötvenkét néptáncos növendék van az iskolában. Vannak, akik tehetségesek és szorgalmasak, ők profi pályára készülnek, ehhez kapják meg a támogatást. Azok sem vesznek el persze, akiknek nem a tánc lesz a hivatásuk, hisz sokan mennek néptáncpedagógusnak, programszervezőnek. Szeretné, ha minél több növendéke lenne a képzésnek, ezért igyekeznek minél több helyen megmutatkozni, versenyeken, fesztiválokon részt venni.

Ami igazán nagy változást hozott Kondics Gergely életébe, az az, hogy szombaton, június 1-jén megszületett a kislánya, Janka. Mint mondta, feleségével ők úgy szeretnék nevelni, hogy természetes közeg legyen számára a néptánc. Ennek jó esélye van, hisz Kondics Gergely vezeti a Langallik Néptáncegyüttest, tanít a Refiben, s hobbija is a tánc. Azért fény derült egy másik hobbira is, kevesen gondolnák, de kikapcsolódásként ácsmunkákat végez.

Ez volt a református intézmények, műhelyek vezetőit bemutató Kávéházi beszélgetések évadzáró alkalma, Mátyus Aliz a sorozatot szeretné folytatni a város katolikus közösségeivel.

                                                                                                                                                               Horváth Andrea

                                                                                                                                                           gyűjteményi tudósító

Képgaléria