Adventi fényfestés a Pannonia Reformata Múzeum udvarán


Adventi fényfestés a Pannonia Reformata Múzeum udvarán

Szemet-lelket gyönyörködtető adventi ajándék a múzeum udvarán

Ha valaki a Pannonia Reformata Múzeum előtt sétál, tegyen egy rövid kitérőt az udvarba, az Ótemplom falán ugyanis adventi hangulatú fényfestés melegíti a lelkeket a hidegben, kellemes zeneszó mellett. Az egyre népszerűbb fényfestés adta az ötletet, s Halászné Kapcsándi Szilvia múzeumvezető felkérésére a református gimnázium tehetséges művészetis növendékei összeállították az ünnepi hangulatú rövidfilmeket tanáruk, Kisantal Tibor vezetésével.

Kisantal Tibor grafikus, a Refi tanára több projektben is együtt dolgozik diákjaival a múzeumban. Az intézmény Instagram-posztjait is a fiatalok készítik, a 12. évfolyamosok foglalkoztató füzeteket állítanak össze, a végzősök pedig a fényfestést kapták feladatul.  Kisantal Tibor elmondta, hogy vannak terveik a fényfestéssel, s ez volt az első ilyen feladatuk. A csapatban heten voltak, Punk Rebeka, Turcsi Dorina, Legény Tamara, Végh Dorottya, Hujter Alexandra, Bakonyvári Orsolya és Nagyfi Luca. Ők kóstoltak most bele a mozgóképes szerkesztésbe, vágásba. Az egyéni hangulatfilmek legtöbbje egymást követő képekből áll, de a növendékek igyekeztek alkalmazni az átúszásokat, egymásra vetítést - kicsit a diaporámára emlékeztet ez a fényfestésünk - tette hozza a szakgimnázium tanára. A diákok kisfilmjei mindegyike az advent, a várakozás, az ünnep hangulatát idézi meg, más-más nézőpontból.

Tehát sötétedés után minden este fényfestés a Pannonia Reformata Múzeum udvarán. Egy kellemes séta szemet-lelket gyönyörködtető pihenője lehet, ne hagyják ki!

                                                                                                                                            Horváth Andrea

                                                                                                                                         gyűjteményi tudósító