„Isten minket erre hívott el


„Isten minket erre hívott el

Müller Anita és testvére, Robotkáné Horváth Tünde voltak a Kávéházi beszélgetések áprilisi alkalmának vendégei. Anita a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskolájának igazgatója, Tünde pedig az igazgatóhelyettes. Mátyus Aliz sorozatszerkesztő beszélgetett velük a Pannonia Reformata Múzeum fogadóterében tartott alkalmon.

Müller Anita az iskola arca, Tünde jobban szereti, ha a háttérben dolgozhat. Pedig ő volt az, aki először elköteleződött a néptánc mellett. Általános iskolásként negyedik osztályban kezébe került a Táncművészeti Főiskola prospektusa, s eldöntötte, hogy ő bizony ott folytatja tanulmányait. Azonban hiába készült erre, a féltő család nem engedte a mezőlaki kislányt Budapestre. Óvónőképzőbe került, s bár lelkiismeretesen elvégezte, s nagyon szeretett gyerekekkel foglalkozni, nem érezte azt, hogy a helyén lenne. Aztán egy családi ebéden Bakó Ildikótól hallott először a Vadvirág Néptáncegyüttesről. Azonnal jelentekezett a csoportba, s mintha hazatalált volna. Hamarosan testvérét és annak férjét, Müller Zolit is táncba hívta, akik nem kérették magukat - így kezdődött minden. Véletlenek nincsenek, elindultak a kijelölt útjukon, melyen haladnak azóta is. Az elmúlt évtizedek rengeteg munkával, tanulással teltek, de az eredmények magukért beszélnek. 

A néptánchagyományok ápolásában és átörökítésében elévülhetetlenek érdemeik, hamar felismerték az oktatásban rejlő lehetőségeket. A Dunántúli Református Egyházkerület támogatásával 1999-ben hozták létre a Pápai Református Kollégium Tánc-Lánc Alapfokú Művészeti Iskoláját. A testvérek húsz éve vezetik az intézményt. Ahogy mesélik, tökéletesen kiegészítik egymást. Anita az, aki mindenben meglátja a lehetőséget, lelkes és vakmerő, míg Tündi a mérleg másik nyelve, a realitások embere, mindent kézben tart, precíz, s a vakmerő álmok árnyoldalait is feltérképezi. Így tartják egyensúlyban az intézményt immár két évtizede.

A Vadvirág volt az a közösség,  melyből kinőtt a pápai néptáncos intézményrendszer, mondta Müller Anita. A forrás, melyből fakadt a lehetőség,  a tehetséggondozásnak, az utánpótlás kinevelésének méltó színtere. A Tánc-Lánc pedagógusai az óvodákban és az általános iskolákban is jelen vannak néptáncfoglalkozások keretében, a művészeti iskolának több mint négyszáz növendéke van, egyre népesebbek a Vadvirág utánpótlás csoportjai, a legtehetségesebbek pedig a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakgimnáziuma diákjaiként szerezhetnek OKJ-s képesítést. Az egyetlen lépcsőfok, ami még hiányzik, az az egyetemi szintű képzés. Természetesen ennek létrehozása is szerepel a tervek közt, a táncpedagógusok számára szeretnének lehetőséget kínálni a mesterképzésre. A másik fontos álom a pápai profi táncszínház megalapítása, ami feltenné a gyöngyös pártát a sok éves munkára.

A néptánc ma már nem olyan természetes mozgásforma, mint egykor volt, derült ki a beszélgetésből. A régi világ mozdulatkincse, így például többek közt a réteken való szabad játék, az árokugrás vagy akár az ásás, nem részei a mai gyerekek életének. Sajnos a népi játékok sem, melyek pedig az alapmozgásokra tanítottak észrevétlenül: a lépésre, az ugrásra, a fordulásra, forgásra, a perdülésre, a testsúly áthelyezésére. Ezek rendkívül fontosak a helyes testtudat, a testkép kialakításában, s ehhez nyújt segítséget a néptánc. Nem az a cél, hogy mindenáron színpadra lépjenek a gyerekek, hangsúlyozta Müller Anita, hanem az, hogy szeressék a táncot. Mindketten a tanítványaikra a legbüszkébbek, s nagyon hálásak a támogató családjuknak és az áldozatkész kollégáknak, akik nélkül nem lehetnénk büszkék mi sem a méltán elismert pápai néptáncos hagyományokra.

Képgaléria                                                                                                                                              

Horváth Andrea
gyűjteményi tudósító