A színek beszéltek

Egy új kezdeményezésnek, közösségteremtő alkalomnak adott otthont a Pannonia Reformata Múzeum foglalkoztatótere

Remek közösségi alkalomnak adott otthont a Pannonia Reformata Múzeum foglalkoztatóterme. Szabó Kraker László grafikus ha teheti, barátokkal és ismerősökkel tölti idejét. ( Az már más kérdés, hogy közvetlenségének köszönhetően az ismeretlenekből is hamar lesznek ismerősök.) Hivatását és szabadidejét egy rendhagyó kezdeményezésben ötvözte, Színbeszéd címmel szervezett alkotói közösségi alkalmat.

Az alaphelyzet, a célkitűzés a közös színezés volt. Szabó Kraker László elmondta, hogy volt egy ismerőse, aki lábadozása idején kreatív színezőkkel töltötte idejét. A színek válogatása, a színezés megyugtató, automatikus mozdulatai kikapcsolnak, közben a gondolatok szabadon szárnyalnak. Erre alapozta az eseményt a szervező.

Sokan érkeztek. Voltak, akik a színezés miatt, voltak, akik a szervező személye miatt, mindenesetre nagyon jó hangulatú volt a program. Néha szólt a zene, néha nem, volt, hogy csak a ceruzák hallatszottak, volt, hogy jókedvű beszélgetés, nevetgélés. Ahogy az egyik résztvevő megfogalmazta: a színezés egy idő után unakmassá válhat, de közösségben elrepült a két és fél, na jó, majdnem három óra. Mivel ráhúzott a csapat, nehéz volt elindulni, még néhány utolsó kiszínezett szirom, utolsó korty tea, utolsó poén és az utolsó ígéret, hogy a tervek szerint folytatódik a Színbeszéd.

                                                                                                                                                     Horváth Andrea

                                                                                                                                                 gyűjteményi tudósító

Képgaléria